nyitvatartás: H-P: 10.00-17.00 Minden hónap utolsó szombatján: 9.00-16.00

Múzeumi karácsony

December első hete az ünnepi előkészületekről szólt a Helytörténeti Gyűjteményben. A karácsonyi program felhívására két iskola, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1-5. osztályai, valamint a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 1-4. osztályai jelentkeztek. Minden osztály részére korcsoportonként változó múzeumpedagógiai foglalkozásokat terveztünk.

 

Az itt töltött egy-két órában a gyerekek jobban megismerhették a múzeumot, a múzeumi munkát a bemutatott régi képeslapokról való beszélgetés során. Fejleszthették kreativitásukat, kézügyességüket, finommotorikus és feladatmegoldó képességeiket és ráhangolódhattak az ünnepre a különféle kézműves tárgyak készítésekor. Előtérbe került a környezetvédelem, mivel a felhasznált anyagok többsége (parafadugó, kávékapszula, ruhadarabok) újrahasznosított alapanyagnak számít. Ezzel arra is próbáltunk utalni, hogy a hagyományos paraszti háztartás alig termelt szemetet, ezzel szemben az általunk használt anyagok ma annak számítanak, és ahogy a nagyszüleink, úgy mi is tudunk szépet készíteni abból, ami már nem kell.

 

Az első és második osztályosok gipszből készített mécsestartók és karácsonyfadíszek festésével élhették ki a fantáziájukat. A harmadik osztályosok egy része parafakarácsonyfa-képeslapot ragasztott-festett- díszített. A harmadikosok másik fele a negyedik osztályosokkal kávékapszula-angyalt készített, ahol megmutatkozhatott a gyerekek kreatív énje. Az ötödik osztályos diákok vidám színekben pompázó téli lámpást állítottak össze. Mindenki kapott a múzeumban őrzött karácsonyi képeslapok mintájára rajzolt képeslapot, amelyet aztán annak alapján vagy saját ötletei alapján dekorálhatott.

 

A gyerekekkel abban állapodtunk meg, hogy ha előbb nem is, de a húsvéti program idején újra találkozunk. Addig is köszönjük a két általános iskola, a résztvevő pedagógusok és a diákok együttműködését!

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk a Helytörténeti Gyűjtemény minden munkatársa nevében!

 

Petlánovics Eszter

További fotókat a Facebook oldalunkon talál!

© Petlánovics Eszter – Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény Adattára

Post a comment